péntek, 19 április 2024
2030. Érd, Akácfa u 11.

Az aszály a fákat sem kíméli – szomorú ok a fakivágásra

Az aszály a fákat sem kíméli – szomorú ok a fakivágásra

A 2022-es évben egészen szeptemberig az ország egész területén súlyos aszály volt jellemző, amely elképesztő méretű károkat okozott egyrészt a mezőgazdaságban, másrészt a természetben. A hónapokig tartó szárazság tönkretette a termény egy jelentős részét, és a csapadék masszív hiánya olyan jelenség kialakulásához vezetett, amit talán még soha nem tapasztaltunk: rengeteg fa kiszáradt, és sok helyen szinte őszies képet festett a táj – pedig még csak augusztust írtunk. Az aggódó és figyelmes lakosok igyekeztek cselekedni, sokan nemcsak a saját kertjükben álló fákat locsolták, hanem az otthonuk előtti közterületeken lévőket is, ennek ellenére sok esetben elkerülhetetlenné vált a kiszáradás miatti fakivágás, mivel a talaj szárazsága mellett légköri aszály is volt, azaz a levegő páratartalma 10-15%-kal maradt el a megszokottnál.

Veszélyessé váló kiszáradt fák kivágása

Ha már megtörtént a baj, nincs mit tenni, mindenképp ki kell vágni a kiszáradt fát, hiszen nagyon komoly veszélyt jelent az emberekre nézve, és persze súlyos anyagi károkat is okozhat. Ami a vágás módszerét illeti, célszerű az emelőkosaras fakivágás mellett dönteni, hiszen a kiszáradt fa nem biztonságos az alpintechnikához. Az emelőkosárból végzett munka gyorsan és precízen zajlik, és egyáltalán nem jelent veszélyt a képzett szakemberre nézve.

Amennyiben a tulajdonunkban lévő kertben, telken kell kivágni élet- és balesetveszélyes fát, mindenképp nézzünk utána, hogy mit írnak elő a helyi szabályok és rendeletek a kivágás engedélyeztetésére és a fa pótlásra vonatkozóan. Ha szerencsénk van, és csak egy bizonyos része száradt ki a fának, elegendő lehet a favisszavágás is, ami a veszély miatt ugyancsak az emelőkosaras autóból végezhető a legbiztonságosabban.

Az aszály következtében kiégett fű rendkívül feltűnő volt, hiszen a megszokott zöld helyett minden sárgára színeződött a környezetünkben, és a lombjukat lehullató fák is roppant szomorú látványt nyújtottak. Érdemes óvni a fákat locsolással, ami segítheti e gyönyörű növényeket az aszály átvészelésében, de ha erőfeszítéseink ellenére mégis kiszáradnak, mindenképp gondoskodni kell az eltávolításukról, elsősorban az emelőkosaras favágás módszerével.

Üzenetküldés, kérdés

Kertfenntartás, fűnyírás, zöldterület kezelés - Az alábbi településeken vállalunk munkavégzést

  • Budapest XI. kerület
  • Budapest XII. kerület
  • Budapest XXII. kerület
  • Érd
  • Diósd
  • Törökbálint
  • Biatorbágy
  • Tárnok
  • Budaörs
  • Budakeszi
  • Sóskút
  • Martonvásár
  • Százhalombatta
  • Szigetszentmiklós
  • Tököl

Elérhetőség

MUNKAVÉGZÉS:
Hétfőtől-péntekig
Szombaton alkalomszerűen

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36 30 931 6216